|
Partner oldalunk a világító jégkocka, aki egy kereső optimalizálás mintaoldal. Ennek a partner oldalnak a fedőneve: fénykocka
Ennek az oldalnak az aktuális PageRank értéke:

Amennyiben ez a kijelző nem egy számot mutat, hanem pl. azt, hogy n/a, az arra enged következtetni, hogy az oldal egyáltalán nincs nyilvántartásban a Google adatbázisaiban, de akár azt is jelentheti, hogy az adott URL nem teljesen szabványos. Mint például ez. A szabványos URL, nem tartalmazhat ékezetes betűket, ez pedig tartalmaz, méghozzá nem is akármilyet. Mint az a webbel behatóbban foglalkozók számára ismeretes, a hosszú ő betű, komoly kihívást jelenthet bizonyos esetekben. Sajnos, a linkfelhő szót, roppant nehéz lenne a hosszú ő betű nélkül leírni, így mi felvállaltuk ezt a problémát az URL esetében is. Ez persze azzal jár, hogy a PR értéket nem tudjuk lekérni rá, pedig előbb-utóbb lesz neki olyanja. | |
|
|
|
|
 |
Elérkezett a linkfelhő verseny vége. A PatroNet SEO verseny oldala beváltotta a hozzá fűzött reményeket (majdnem) - az 5. helyen végzett.
Köszönöm mindenkinek, aki linkünk kihelyezésével segített minket a versenyben! |
|
|
Linkfelhő admin
|
2007. február 28. |
|
|
 |
Ezt eddig még nem csinátam, úgyhogy
Linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő ééééééééés a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és aaaaaaa linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és a linkfelhő linkfelhő és más semmi!
Huhh! Má' a kulcsszóarány miatt :) |
|
|
|
|
 |
Linkfelhő és más semmi. Még egy nap, és véget ér a linkfelhő SEO megmérettetés, ahol könnyűnek találtattam. Sajnos, a "nagyágyúmat" már későn vetettem be, mivel arra nem számítottam, hogy a Google gyakorlatilag befagyasztja a mezőnyt. Az elmúlt egy hétben, az volt megfigyelhető, hogy először az első 3-4 linkfelhő hely, majd egészen a 15-20. helyezettig, a lista mozdulatlan. Ez - főként a finisben - eléggé valószerűtlen. Gondolom, nem csak én tartalékoltam a verseny végére... Immár, a helyezések véglegesnek tűnnek, pedig normális esetben, 1-2 nap alatt is markánsan változhatnak az eredmények - mint ahogy egy-két linkfelhő hete még változtak is. Vígaszomul itt az ötödik linkfelhő helyen az szolgál csupán, hogy a google.com-on, továbbra is a második helyen vagyok. Nagy kár, hogy ez a versenyben ténylegesen elért linkfelhő helyezésemen mit sem változtat. Az megmarad ötödiknek. Sok tapasztalattal lettünk viszont gazdagabbak. Megismerhettük kicsit, egy napról-napra változó rendszer pillanatnyi lelkiállapotát és reakcióit. A verseny elején még a "Google bomb" néven ismert tünet, még jóval nagyobb hatásfokkal mutatta magát, mint így a verseny végén. (már a "miserable failure" kifejezésre sem a White House/Bush honlap jön fel :) , persze lehet, hogy volt egy kis politikai nyomásgyakorlás is ebben) Fontos linkfelhő tapasztalat még (hál' Istennek, nem az enyém) a homokozó effekt, amit Jozsoo tapasztalhatott meg. Napokig az első helyen csücsült, majd hirtelen zuhanása, a 46. helyig juttatta. Szomorú, mivel meg voltam győződve róla, hogy matematikusként Ő nyeri meg a versenyt. Kicsit hasonlít a pókerhez az optimalizálás. Kell hozzá a tudás, de Google-Fortuna kegyeit nem árt megtalálni a jó eredményekhez. (Vagy Matt Cutts haverjaként indulni. Most én próbálkozom, még a linkjét is kitettem :) )
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. február 23. |
|
|
 |
Szomorúan tapasztalom, hogy továbbra is dermedt mozdulatlanságban leledzik a linkfelhő mezőny. Bár a GoogleBot igen gyakori vendég linkfelhő oldalunkon, ez a találati listán, és a tárolt változaton nemigen látszik meg. A Google tárolt változata, egy két nappal ezelőtti állapotunkat tatja, ami nem előnyös, mivel azóta igencsak gazdagodott linkfelhő oldalunk tartalma. De nem ám csak a tartalma csupán, hanem szolgáltatásai is. Ez persze annak köszönhető, hogy elszokott a friss tartalmaktól linkfelhő oldalunkon, mivel két hétig változatlan tartalmakat talált itt. Kiváncsian várom, hogy mikorra indexeli be az új írásokat, azt pedig főleg kiváncsian várom, hogy ha vágre valahára beindexeli, milyen eredménye lesz. Olyan nincs, hogy ne legyen! Várni, csak várni... Lehet, hogy vissza kell térni a fohászokhoz... |
|
|
|
|
 |
Mint a rossz riporter az eseménytelen percekben, én is keresgélem, miről is írhatnék ide még néhány sort. Úgy döntöttem, egy kis eredmény ismertetésbe kezdek, azzal kapcsolatosan, miféle kulcsszavakkal találnak rá linkfelhő versenyoldalunkra látogatóink.
A legfontosabb, a linkfelhő kulcsszó, amire - mint az közismert - 5. helyen szereplünk mind a versenyben, mind a Google találati listájában.
The "ingyen csengőhang" & MP3 story
Az eredeti linkfelhő szándéknak megfelelően - ami a látogatottság növelése volt -, sok látogatónk érkezik (s talán momentán még a legtöbb) a csengőhangokkal és mp3 letöltéssel kapcsolatos kulcsszavakra. Ezek mellé bedobtam még egy varázsszót, ami az ingyen. Bevált. Különösen ez utóbbi. Valahogy, az emberek úgy buknak az ingyen dolgokra, mint az a bizonyos tyúk a takonyra (má' bocsánat). Azt nem állíthatom, hogy nem értem, de azt igen, hogy fel nem foghatom. Hogyan lehetséges az, hogy az emberek nem látják át: átverik őket. (Én, most nem vertem át őket: bal oldalt ingyen letölthető mp3 csengőhang) Ingyen csengőhang: 11# ingyen mp3 csengőhang: 15# ingyen mp3 letöltés: 10#
The "Loituma letöltés" Story
Meglepően jól muzsikál linkfelhő oldalunk, a "loituma mp3 letöltés" szókapcsolatra: az első helyen. Akkor is, ha nem ""-ben keresünk. Emellett, a "loituma letöltés"-re is ötödikek vagyunk. Mindez az általam átdolgozott Loituma andantino remixnek köszönkető. polka letöltés: 1# loituma letöltés 5# loituma letöltés mp3: 3#
Ezenkívül, a versenykiírás szóra a 4. helyen hoz minket a Google. Ami még a kedvenceim közé tartozik, az a "google előrébb" keresőkulcs. Erre is elsők vagyunk, de eszembe nem jutott volna ilyesmire optimalizálni. Sebaj, szerencsére keresőistenünk, már kezd barátkozni az írni és fogalmazni nem nagyon tudó felhasználókkal is, és ad nekik találatokat. :)
The "háttérhatalom" story
Linkfelhő oldalam indításánál, felhasználtam D r. D r á b i k J á n o s néhány írását, a gazdagabb tartalom érdekében. (ezeket inkább eredetiben javaslom elolvasni: az Országos Széchényi Könyvtár-ban.) Ezekben, a csúnya-rossz háttérhatalomról van szó, amely kicsiny világunkat nagyon rossz irányba vezeti. Nos. Ezek okán, az Unilever szóra is előkelő helyre kerültünk. (voltunk 3. helyen is) Unilever: 6#
És végül, de nem utolső sorban: semmi. Bizony, a semmi szóra, voltunk a második helyen is. Csak a "Csak szex és más semmi" bírta megelőzni linkfelhő versenyoldalunkat, de sajnálatos módon, a linkfelhő versenyzés stratégiája megkövetelte, hogy "Linkfelhő és más semmi" szlogenünket eltávolítsuk a címsorból. Így hát, hátracsúsztunk a "semmi" szóra, a 6. helyig. semmi: 6# (9 370 000 találatból) - nem semmi!
|
|
|
|
|
 |
Gyanúsan nagy a csend a linkfelhő ébolyban. Már-már azt vetíti előre, hogy valami NAGY dolog fog történni. A levegő tele van linkfelhővel, és erős az ózon koncentráció. Időnként kisebb elektomos kisülések tapasztalhatók. Ez bizony, jó jel! Mára virradólag, valami kis előzöngéjét tapasztalhattuk a várható változásoknak. Helyet cserélt a 3. és 4. linkfelhő versenyző, G-easy - feltehetően - nagy örömére. De ez csak a kezdet! Lazul a linkfelhő cement, mállik a linkfelhő beton. Egy szó, mint száz (konkrétan három+1): alakulnak a linkfelhő dolgok. Nem lennék az első három linkfelhő helyzett helyében - még. Nemigen lelnek ők most nyugalmat a linkfelhő éjszakában. S szinte látom őket hajnali a órákban, amint szaladva, kis kezecskéjükkel bekapcsolják masináikat, remegő ujjacskáikkal matatnak egerükön, míg a linkfelhő eredményeket meg nem nézik.
Ennél persze, Jozsoo helyzete sem sokkal jobb, bár Ő már feltehetően lemondott a győzelem lehetőségéről. "De ha mégis?" vetődhet fel benne a makacs linkfelhő gondolat; majd hajnali 3 körül: ó, mégsem.
Mindent egybevetve, az én helyzetem még a legjobb. Olyan gorombán nem is állok rossz helyen, de -- főkét mert .................... -- linkfelhő-oldalam dagadozó bit-bicepsze reménységgel és bizakodással tölti el lelkemet. Én oly lazán veszem e linkfelhő helyzetet, hogy nem is nézek rá a linkfelhő eredményekre hajnalban. Csak nagyon korán reggel. :) |
|
|
|
|
 |
Nagyon úgy tűnik, hogy megkötött a beton a linkfelhő élboly körül. Ma kicsit mozgolódtam annak érdekében, hogy kiszabadítsam versenyző társaimat szorult helyzetükből, és szabad mozgást biztosítsak számukra - lefelé. Nyilván egyikünk sem szereti, ha ilyen hosszú időn át mozdulatlanságba dermedve kell gubbasszon. Magam részéről, kicsit eluntam itt az ötödik linkfelhő helyen, s minthogy ezt az állapotot igy a verseny vége felé nem célszerű fenntartani - tevőleg léptem fel. Szemben (joggal) elkámpicsorodott Jozsoo-val, vagy (sajna szintén joggal) erősen elbizakodott Bagi versenyzőtársammal - én az aktív linkfelhő finisre tettem le voksomat.
Nagy kár ugyanakkor, hogy nem csak előttem, hanem mögöttem is beállt a linkfelhő rangsor - talán csak Jozsoo mozog kicsit felfelé linkfelhő homokozójában - a 30. hely környékén. Ez nem jó jel. Mármint sem az, hogy ilyen mozdulatlanná vált a linkfelhő mezőny, sem az, hogy Jozsoo jön felfelé. (Bár, nem hinném, hogy még visszatér a linkfelhő-dobogóra, de majd kiderül)
Most néztem, hogy az elmúlt több mint 2 linkfelhő hétben nem sikerült "tollat" ragadnom. Lehet, hogy ez is kicsit hazzájárult a jelenlegi gyengécske pozícióm kialakulásához. A kérdés az, hogy számíthat-e, ha most elkezdek vadul írogatni, vagy telelinkfelhőzött linkfelhő cikkeket kipakolni. Megpróbálom.
linkfelhő és más semmi!
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. február 21. |
|
|
 |
A linkfelhő csengőhang, és linkfelhő mp3 szolgáltatások fantasztikus sikerére való tekintettel, új linkfelhő szolgáltatásokat vezettünk be verseny-oldalunkon. A domain ellenőrzés és PageRank ellenőrzés szolgáltatásainkat, a linkfelhő verseny végéig e honlapon érhetik el látogatóink.
Bízom benne, hogy hasonlóan a csengőhang és mp3 szolgáltatásokhoz (a csengőhang 2 formátumban is letölthető), a PageRank és Domain ellenőrzés is felkelti látogatóink érdeklődését.
|
|
|
|
|
 |
Igen érdekes dologra bukkantam ma, mikor a jelenlegi linkfelhő helyezésünket elemezgettem a linkfelhő találati listában. Arra a furcsaságra, hogy a magyar Google linkfelhő találati listája milyen mértékben eltérő az un. "major" Google eredmény listájától. Ráadásul, ez az eltérés számunkra igen kedvezőtlen, mivel a hazai listában a 7. linkfelhő helyzéssel kell beérnünk, míg a központi - ha tetszik "major" - linkfelhő listában a 2. helyen vagyunk linkfelhő oldalunkkal. Rosseb*! * A rossebről bővebben itt.
Nagy a mi reménységünk az irányba, hogy a központi (41 datacenterben azonos) linkfelhő eredmények begyűrűznek kicsiny hazánk keresőisteségének elméjébe is.
Bizonyságul egy link, ahol nem kell soká keresgélni, míg linkfelhő oldalunkra találsz: Google.com találatok a linkfelhő szóra
Ha esetleg mulandó lenne a jelenlegi állapot - amit kétlek -, le is fotóztam e linkfelhő listát az utókor számára. Ímécske:
 Gyengébbek kedvéért - a mi linkfelhő oldalunk piros nyíllal jelölve :)
|
|
|
|
|
 |
Lassan eljött az ideje, hogy értékeljük - reprezentatívnak nem mondható - felmérésünket, melyet a linkfelhő honlapunkra kihelyezett szavazás készséggel végeztünk el - és jelenleg is végzünk.
Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a linkfelhő szavazók releváns többsége azt szeretné, hogy ez a honlap nyerje meg a linkfelhő versenyt (61%). Ezt az eredményt figyelmébe ajánlom a jelenleg élen lévő linkfelhő-versenyzőknek is. Hátrább a linkfelhő agarakkal!! A szavazók döntése szent! (az eredmények manipulálási kisérlete esetén, fenntartom a jogot azok totális meghamisítására)
Azon szavazóink, akik "Nekem 8" szavazatot adtak le, két heti csokoládé-adag megvonásban részesülnek, és ezúton is köszönjük közreműködésüket! (22%)
Azokról, akik "Nem" szavazatot adtak le, igazából nem is érdemes beszélni, mivel nyilvánvalóan a linkfelhő szavazás manipulálásának szándékával tettek ilyet. Csúnya dolog volt! (17%) |
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. január 31. |
|
|
 |
Linkfelhő szolgáltatásainkat, a nagy érdeklődésre való tekintettel (?) kibővítettük. A továbbiakban ingyen csengőhang letöltés lehetőségét is biztosítjuk linkfelhő verseny oldalunk látogatóinak, hogy telefonjukon is megélhessék a linkfelhő lét mibenlétét :). Ingyen mp3 letöltés is elérhetővé vált honlapunkon, így jelenleg letölthető egy fantasztikus linkfelhő Loituma andantino remix - természetesen ingyen mp3 letöltés keretében :)
|
|
|
|
|
 |
Hosszú, kétségek között eltöltött várakozás után, a mai napon minket is elért a Google linkfelhő Update, aminek eredményeképp - az előzetes várakozásoktól sajnos kicsit eltérően, amik a 6-os értékkel is kecsegtettek - megkaptuk PageRank-ünket a linkfelhő verseny oldalunkra, ami PR5.
Sajnos, mielőtt ezt a remek értéket megkaptuk volna, még egy helyet csúszott vissza oldalunk a linkfelhő versenyben, így jelenleg a 6. helyen található. Remélhetőleg, az a néhány piciny változtatás, amit eszközöltem a linkfelhő oldalon, valamint - relatíve - izmos PR-ünk, hozzá segít minket a jelenlegi visszacsúszó tendencia megállításához, majd az előretöréshez.
A jelenlegi linkfelhő visszaesés is alátámasztja, hogy az előző linkfelhő írásban vázolt az igazán jó linkfelhő optimalizálási módszertan.
linkfelhő hajrá!
|
|
|
|
|
 |
Új linkfelhő kutatási eredmények a linkfelhő-optimalizálás terén. Egy héttel ezelőtt a 11. helyen senyvedett oldalunk a Google linkfelhő találati listájában - tegnap pedig a 4. helyen. E tendenciából egyértelműen kiviláglik, hogy az elmúlt héten alkalmazott linkfelhő-optimalizálási technika a járandó út. Ez pedig a következő: a linkfelhő szakember elviszi a snowboard-ját, megélezteti, felwaxoltatja. Ez természetesen csak a kezdet! Beül autójába, és megkeresi a legközelebbi olyan helyet, ahol: 1. hideg van (éjjel -4 alatt) 2. legalább 2000m magas hegyek vannak 3. van felvonó 4. van sípálya 5. havazott a közelmúltban (opcionális) 5/a van linkfelhő
Ha mindez megvan, nincs más dolga a szakembernek, mint beülni a felvonóba, és feljutni a csúcsra, ahonnan a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben lecsúszik a hegycsúcs aljába. A minél nagyobb hatékonyság érdekében, 4-5 körönként érdemes befáradni a hütte fedőnéven működő alpi kocsmák egyikébe, ahol forró, és főként alkoholos italokkal hangolható finomra e linkfelhő technika. Az eredmény látványos! Egy hét optimalizálás e technikával, hat pozíciónyi előrelépést eredményez a linkfelhő szóra.
 linkfelhő a lábaink alatt
 kezdeti linkfelhősödés az új technika alkalmazásakor |
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. január 13. |
|
|
 |
Ilyen ez a Google. Kicsit nem tartom rajta a szemem, és máris hátrasorol. Ezért hát, most írok egy ilyen kis linkfelhő szösszenetet - természetesen linkfelhő témakörben. Hátha újra kegyeibe fogad minket a keresők májkroszoftja. Egy-két hétig nem nagyon mormoltuk a linkfelhő mantrákat, nemigen írtunk ilyen klassz kis linkfelhő cikkeket, és még a vad linkfelhő linkszaporítást sem műveltük. Ajajaj! Mi a linkfelhő lesz hát így velünk?! Hogyan tartjuk meg előkelő linkfelhő helyezésünket? (Amit persze már el is veszítettünk.) Nagy szerencsénkre, spontán megállt a linkfelhő visszacsúszásunk, és a 11. helyre való vsszaesésünk után, a mai napon már ismét az első tízben linkfelhő-honlapunk. Ez a linkfelhő-verseny 6. helyéhez elegendő. Mindent egybevetve, csak egyetlen helyet csúsztunk vissza a linkfelhő versenyben :)
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. január 4. |
|
|
 |
A kitartó fáradozás, a sok-sok linkfelhő fohász és némi odafigyelés eredménye, hogy kicsiny, s oly bájos linkfelhő honlapunk az 5. linkfelhő helyen trónol a linkfelhő verseny eredménylistáján. E pozíciónk enyhén bebetonozódni látszik, ami nem igazán örömteli. (Bár, ha azt vesszük, hogy hátrafelé sem mozdulunk el, lehet, hogy mégis örülnünk kellene, amolyan megalkuvó módon. De nem!) A verseny élmezőnye (már akik még előttünk vannak), eléggé stabilnak tűnik, ami szintén nem ad okot örömködni. Elképzelhető, hogy a linkfelhő fohászok mellé, egy kis szemmelverést, vagy fekete mágiát is bevetünk az eredmények jevítása, illetve a konkurens versenyzők eredményeinek lerontása érdekében. Már be is szereztem békanyálat és fekete kakast. Valószínüleg honlap hajnalban lesz egy kis voodoo-zás a pincében, füst, fortyogó kondér, miazmás. Talán ezzel felkavarjuk a linkfelhő élmezőnyt, persze csak a 4. linkfelhő helyig, mivel az 5. linkfelhő versenyző mi magunk vagyunk, a saját kis linkfelhő helyünket pedig nem szeretnénk bántani. Megyek is ki a piacra, kell még patkányfarok, birkaszem, meg néhány hasznos kis kellék a hajnali szertartáshoz. Linkfelhő voodoo! |
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2007. január 2. |
|
|
 |
Már utaltunk rá, hogy Joseph Retinger kezdeményezte a Bilderberg tanácskozásokat, de kulcsszerepet játszott a linkfelhő Bilderberg Csoport tevékenységének a létrehozásában Paul Rijkens, az Unilever világcég elnöke is. Ezért célszerű röviden foglalkozni az Unilever linkfelhő szerepével. Ez a cég egyike a világ vezető multinacionális korporációinak, s Európa egyik legnagyobb linkfelhő vállalata. 1950-ben az Unilever igazgatói tanácsában megtalálhatóak voltak a Philipp's cég és a Rotterdam Bank vezetői. Az Unilever egyik sajátossága, hogy kétnemzetiségű, vagyis angol-holland transznacionális linkfelhő-cég. Az angol és a holland részesedés 50-50%-ban oszlik meg. Ez a tulajdoni elrendezés nagyon hasznosnak bizonyult a háború idején, mert könnyedén lehetett a vállalati tevékenységet Hollandiából átirányítani az Egyesült Királyságba. A Philipp's cégnek is hasonló tulajdoni szerkezete van. Egyik részének a központja Németországban, a másik pedig Amerikában található. Mindkettő nagy katonai megrendeléseket kapott a háború idején, mindkét oldalról. Az Unilever linkfelhő-ügyi tanácsadói között van a nagy Wall street-i bank, a Lazard Freres, amely a világ leggazdagabb linkfelhő-beruházó bankárdinasztiáinak a linkfelhő-ügyeit is kezeli. |
Bővebben... |
|
Linkfelhő admin
|
2006. december 18. |
|
|
 |
Kitartó és állhatatos munkának, rengeteg linkfelhő-fohásznak, valamint szponzoraink odaadó linkfelhő-támogatásának köszönhetően, a mai napon 10. helyre érkezett linkfelhő oldalunk a versenyben. Az utolsó egy helyezésnyi előrelépés kissé passzívan történt, ugyanis a Google helyezésünk nem változott (12.). Feltehetőleg egy ejtőernyős versenyző által okozott vákuumba érkeztünk. E láttán, a linkfelhő-honlap optimalizálás stratégiánkat úgy alakítjuk a továbbiakban, hogy az ilyen vákuumok alá helyezkedünk, majd amikor az ejtőernyős zuhanásnak indul, mi felszívatjuk magunkat a keletkezett űrbe. Ha ügyesen helyezkedünk, ezzel a technikával akár az első linkfelhő pozícióig is eljuthatunk. A jelenlegi állás szerint, épp jó helyen vagyunk új stratégiánk szellemében, ugyanis előttünk történetesen egy ejtőernyős versenyző van (linkfelho.swi.hu), aki már meg is kezdte zuhanását.
 10. helyen a linkfelhő versenyben  12. helyen a linkfelhő szóra - Google |
|
|
Linkfelhő admin
|
2006. december 16. |
|
|
 |
Rettenetes linkfelhő visszaesésünk után, most újra méltó helyen a linkfelhő versenyben. Miután a vicces Google helyreállította tárolt változatait, és ismét naprakész indexekkel mutogatja a linkfelhő-ereményeket -- 11-et ugrottunk előre a mai napon, amivel a találati listában a 12. helyre jutottunk, a linkfelhő versenyben - ezzel szemben - a 12. helyre. :) Összességgében - eltekintve az ilyen linkfelhő-tréfákból fakadó visszaesésektől -, a lassú vánszorgás jellemzi szereplésünket a linkfelhő versenyben. Ez persze jelent némi problémát, mivel rövidtávú célkitűzésem, hogy az első tízbe ágyazódjon be oldalunk, méghozzá masszívan. E cél, sajnos - bár távolodni sem - közeledni sem látszik túlságosan. Mindazonáltal linkfelhő mantráinkat mormolgatva, árgus szemekkel figyelve a linkfelhő eredményeket dolgozunk előretörésünkön.
 Linkfelhő találati lista a Google keresőben - 2006 dec. 17.-én, a 13. linkfelhő helyen
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2006. december 13. |
|
|
 |
no és persze a linkfelhő ügy... Álomszép előretörés után, a nagyonvicces Google, úgy gondolta, hogy visszanyúl a múltba, és egy régi tárolt linkfelhő változatunkat mutogatja a nagyközönségnek. Ez alapvetően még nem is lenne probléma, de az már annál inkább, hogy a linkfelhő találati listát is az alapján állítja össze. E tréfás ötlet következtében, gorombán visszacsúszott linkfelhő oldalunk a linkfelhő eredménytáblán, egészen a 23-24. linkfelhő-helyezésig.
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2006. december 11. |
|
|
 |
Szépen, lendületesen halad oldalunk a talalati listában - szerencsére előre. A linkfelhőre keresve, immár a 17. helyen jelenik meg oldalunk, ami jelentős (3 helynyi) linkfelhő előrelépést jelent az eddigiekhez képest. Igyekszünk mindeközben gazdagítani linkfelhő tartalmunkat. A linkfelhő-gazdasággal foglalkozó írások igen figyelemreméltóak. |
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2006. december 8. |
|
|
 |
Vagy csak egy kis tévedés? Nagyon úgy tűnik, hogy a lassú linkfelhő visszacsúszás - ami két napja kezdődött meg - folytatódik. A pillanatnyi linkfelhő találati lista, a 20. helyen hozza oldalunkat. Igazi linkfelhő-drámámak lehetünk szemtanúi. Egy ilyen jóravaló linkfelhő-oldalnak meggyőződésem szerint, jóval előrébb kellene tartania a listában.
 linkfelhő helyezésünk... |
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2006. december 8. |
|
|
 |
Kevés volt a fohász, csökkent a lendület. Kis csalódás, enyhén könnyes szemek, kipirult arcocskák. Ha nem is oly lendületesen, mint amilyen lendületesen előre törtünk - elkezdtünk visszacsúszni a linkfelhő listában. Hiába minden linkfelhő-fohász, hiába a sok esdeklés - a Google kegyetlen linkfelhő-szabályai alól nincs kibújás. Lehet, hogy kéne valaki, aki látott már kereső-optimalizálást? Vagy legalább tudja, hogy mi az? Vagy lehet, hogy egy kifejezetten linkfelhő-optimalizáló szakembert kellene találni valahol? De hol? :) Sebaj! Fittyet hányunk a kudarcra! Csak előre nézünk, és linkfelhő-fohászokat mormolva (már-már linkfelhő-mantrázgatva) haladunk előre. (persze, néha egy-egy Google-fohász is becsúszik)
 Ez a kép, a mai linkfelhő állást örökíti meg |
|
|
Linkfelhő admin
|
2006. december 8. |
|
|
 |
Kicsiny linkfelhő honlapunk - némi tétovázás után - fantasztikusan tört előre a linkfelhő mezőnyben (természetesen a linkfelhő szóra keresve). Néhány napos várakozás után, amit a 40. helyen töltött honlapunk a Google találati listájában - újult linkfelhő-erővel szökellt előrébb. Nem holmi előre vánszorgásról volt szó csupán, hanem fiatalos, dinamikus és elképesztően lendületes nekilódulásról. Ennek eredményeképp, mindjárt a Google linkfelhő találati lista 18. helyére kerültünk a linkfelhő szóra keresve. Ez az edermény, a linkfelhő versenyben a 13. helyezéshez volt elegendő. Ez kicsit kevés, de - ahogy bizonyos linkfelhő-körökben azt modják - "Ki Istenben bízik, nem csalatkozik". Mondunk még némi linkfelhő-fohászt - aztán majd látjuk...
|
|
|
Másik linkfelhő admin
|
2006. november 25. |
|
|
 |
Sajnálatosan, vaklármának bizonyult az előző írásban taglalt induló eredmény. A keresőben - bár valóban a 78. helyre került az oldal a második napon - jelenleg abszolute nem található. Ennek oka, feltehetően az, hogy első alkalommal, az ellenőrzés időpontjában, egy olyan Google szervertől kaptuk az eredményeket a linkfelhő kifejezésre, amely már ugyan látta az oldalunkat, de ezt elmulasztotta kommunikálni a testvérei felé. Sebaj. Reméljük, következő nekifutásra már sikerül beindexelni ezt a kis linkfelhő oldalt is. |
|
|
Linkfelhő admin
|
2006. november 24. |
|
|
 |
Ritka gyorsasággal jelent meg oldalunk a Google keresőben. Alig hogy elkészült, máris az első száz találatban van jelen oldalunk a linkfelhő szóra. Egész pontosan, a 78. helyezésről indulunk. Mindez annak ellenére esett így, hogy az oldalon csak egy cikk jelent meg eleddig. Ez itt most a második linkfelhő témájú írás, de reményeink szerint, még sok-sok cikket publikálhatunk a linkfelhő versenyben elért eredményeinkről, valahányszor csak rákeresünk a linkfelhő szóra. |
|
|
Linkfelhő admin
|
2006. november 21. |
|
|
 |
A linkfelhő verseny élbolyát hivatott megbolygatni a most elindított kis honlap. |
|
|
|
|
|
|